Már Homérosz Odüsszeiájában találkozhatunk Djerba szigetével, a hajósok a legenda szerint annyira beleszerettek, hogy többé nem is akartak távozni innen. Djerba első hódítói a karthágóiak voltak, akik Meninxnek, azaz „ár-apály vidékének” nevezték a szigetet.
Valószínűleg már jóval érkezésük előtt lakott volt a sziget, különböző berber törzsek telepedhettek itt le. A sziget és a kontinens között húzódó, a nyílt tengertől szinte teljesen elzárt Bou Grara-öböl ideális búvóhely volt a hajók számára, később, részben ezért is a régió kereskedelmi központjaként szerzett hírnevet magának. A rómaiak kiterjedt várost építettek a sziget nyugati partján, majd a helyi textiltermékek exportjával birodalom-szerte ismertté tették Djerba nevét.
A 7. században érkező arab törzsek könnyedén meghódították Djerbát, ennek ellenére a berber őslakosok nehezen hódoltak be. A korai muszlim vallásháborúk idején a terület a karadzsita vonal fontos bázisa lett, akiknek a sziget a több mint 200 jellegzetes mecsetét köszönheti.
A 12. századtól Djerbát a szicíliai keresztény királyságok fenyegették, valamint egészen a 14. századig nagy befolyással volt a sziget mindennapjaira a keresztény-muszlim rivalizálás is.
A 16. században Djerba a Földközi-tenger egyik leghírhedtebb kalóztanyájává vált, a szigetlakók a mai napig büszkék arra, hogy innen származtak a kor legügyesebb kalózai. Az oszmán uralom alatt Djerba a rabszolga kereskedelem regionális központja volt, az európai kereskedők szívesen üzleteltek a szigeten.
Djerba ma elsősorban a turizmusból él, ennek ellenére nagyon ragaszkodik soha el nem tűnő hagyományaihoz. Aki nem idegenforgalomból, az a kézművességből él, valamint a szigetre jellemzőek a szétszórt, magányos gazdaságok is, ahol datolyát és egyéb gyümölcsöket termesztenek.
