Ha egy európai ember szeretne megismerkedni a keleti vallásokkal, teljesen el kell vonatkoztatnia saját vallásának megszokott hitvilágától, tanaitól, szertartásaitól. Némely távoli és egzotikus vallások a 20. század második felében viszonylag nagyszámú követőre tettek szert a nyugati világban is (például a zen buddhizmus). Más távoli vallások, ha nem hódították is meg Európát és Amerikát, legalább a köztudatba bekerültek. A sintoizmus a zenhez hasonlóan alapvetően Japánhoz kötődik, mégis alig tudunk róla valamit.
A sinto vallás különlegességet az adja, hogy a jelen földi életben, az egyszerűségben, a tisztaságban, a szépségben, a termeszét tiszteleteben és szereteteben, a közösségi szellem összetartó erejében, valamint a hagyományok ápolásában, követesében találta meg az emberi lét értelmét. Követőit arra ösztönzi, hogy mindig „ az istenek útján“ járjanak.
Sintoizmus
A sintó ősi eredetű japán természeti vallás, az istenek követésének útja, ezt jelenti a Kami no Micsi japán kifejezés, illetve a sintó szó is, amely a kínai sen (szellem) és tao (út) japán kiejtés szerinti összevont alakja. A vallás érdekessége, hogy leírt tanoktól mentes, filozófiai és erkölcsi rendszer nélküli kultusz, nem tartalmaz semmilyen erkölcsi parancsolatot. Nem követeli a hívőktől hogy naponta imádkozzon, az is elég ha elmegy a templomi ünnepekre, és ajándékokat visz a szertartásokhoz.
Kezdetben a csak természet, később emberi tulajdonságokkal felruházott istenek, majd az ősök és a császár tiszteletén alapult. A császárt az istenek leszármazottjának tartották, ebből adódott a császár rajongó tisztelete. A nagy elődök, az ősök tisztelete, a felebaráti szeretet gyakorlása kötelessége a sintó vallás követőinek, mely a legnagyobb értéknek az emberi élet kiteljesedését tartja a világban. Úgy is szoktak fogalmazni, hogy a sintó az élet vallása, és gyökerei Japán őstörténetéig nyúlnak vissza. Legősibb és legalapvetőbb képzete, a kami (szellem, istenség) ma is meghatározó eleme a japán vallási gondolkodásnak. A sintó lényegében a természet istenítése, azt tanítja hogy a világon mindennek lelke van - a "kami" - amely lakhat fában, sziklában, vízben, lótuszvirágban, mindenben amivel a természettel szoros kapcsolatban álló japán emberek találkoznak. Ez a hit alakította ki a japánokban a természet iránti fogékonyságot, azt hogy gyönyörködni tudjanak a természet változatosságában, és örülni tudjanak szépségeinek. Kezdetben a szent helyek úgy alakultak ki, hogy a természetben egy-egy sziklát vagy fát kiválasztottak, kötéllel körbekerítették, és az volt a szentély. Később kis épületeket is emeltek, hasonlókat mint az 5. képen. A kami a sintó szerint mindenben benne lakozik, ám nem helyes istennek nevezni, hanem inkább tündér, szellem, lélek, ugyanis az istenekkel szemben nem halhatatlan. A kami kedve szerint lehet jó, gonosz, vidám, szomorú. Segíthetnek, de árthatnak is - ezért ajánlatos velük jóban lenni, elnyerni a jóindulatukat. Ezt megtisztulással, áldozati ajándékokkal, fohászkodással és tánccal igyekeznek elnyerni. Ha haragra gerjednek, okozhatnak bajt, balszerencsét, betegséget, sőt háborút. A kamik rangja nem egyforma, a nagy természeti erők, pl. a nap (Amateraszu) minősítése ómi-kami, ami nagy szellemet jelent, de a sziklák, fák, hegyek, madarak kamijainak általában nincs külön neve. A japánok hite szerint a kami nappal alszik és erőtlen. Ha mégis imát szeretnének mondani valamelyik szentély előtt, akkor a bejáratnál lógó haranggal, valamint tapssal fel kell ébreszteni, hogy felfigyeljen rájuk, és meghallgassa az imát. A harang hangja inkább a kolompéra hasonlít. Az ima elmondása előtt a hívek pénzadományt dobnak a szentély bejáratánál lévő gyűjtőbe.
A II. világháború előtt a sintoizmust államvallásnak tekintették, de az új alkotmány kimondja a vallásszabadságot, amely alapján egyik vallás sem kap megkülönböztetett szerepet. 1946-ban a császár is kihirdette, hogy lemond istenektől való származásáról. A sintó szentélyeket a bejáratuknál álló oszlopokra épített, tetején kettős gerendával lezárt kapuról (torii) ismerhetjük meg, melyek a képeken is láthatók. A kapuk állítólag a szentélyek körül régen tartott kakasok "kakasülői" mintájára készültek. A cikk elején lévő képen Japán egyik legérdekesebb ilyen kapuja látható, mely Miyajima szigetén áll a tengerben, az Itsukushima Shrine tenger felőli bejáratánál. Nap közben, apály idején szárazon van, a turisták sétálnak alatta. Estére a dagály miatt lassan körülveszi a tenger. A kapuk mérete a legváltozatosabb, a kis szentélyek előtt álló kisebb kapuk alatt egy magasabb ember csak fejet hajtva fér el, de léteznek hatalmas kapuk is, melyek többször 10 méter magasak. A torikkal kapcsolatos legérdekesebb élményünk a Kyoto közelében lévő Inariban volt, ahol a Fushimi Inari Taisha körüli hegyen több ezer kisebb-nagyobb fa és kőkapu fogadott bennünket. A kapuk szinte egymást érték, és alagutakat alkottak. A szentélyekben többnyire egy szent tárgy található, pl. tükör, amely a hely valamely szentjének a lényegét (mitamáját) jelképezi.
A sintó esztétikai alapelve a tisztaság, mely szorosan kapcsolódik a japánok hazaszeretetéhez, életfelfogásához, önérzetéhez is. Mivel a szennyet a gonosszal azonosítják, ezért minden szertartás alapja a megtisztulás. Már a templomok bejáratánál is azonnal egy vízzel teli kő-medence fogadja a híveket (utolsó kép), amelyre hosszú fanyelű kanalak vannak készítve. Itt belépés előtt kezet és szájat öblítenek a hívek, hogy tisztán lépjenek be a szentélybe. Az istentisztelet általában néhány perces elmélyüléssel kezdődik, majd a hívek az oltárra helyezik áldozataikat, halat és rizsbort. Ezután könyörgés és tisztulási szertartás következik, amit a pap ősi rítus szerinte végez. A sintó hit a kötelező tisztálkodások egész rendszerét írja elő a híveitek. Érdekes adalék, hogy a sintó és a buddhizmus közötti határvonal néhol elmosódott, ezt mutatja, hogy számos buddhista istent sintó kamiként is tisztelni kezdtek. A sintó vallás követőinek száma meghaladja a 112 milliót.
Shenizmus
A legtöbb kínai, akik Japánban élnek a kínai népi vallást „gyakorolják”, amit Shenizmusnak is nevezünk, ami nagyon hasonló a japán Shintohoz. A kínai népi vallás a kínai etnikai istenek és ősök imádatával, Shen(„istenek” „lelkek” „tudatosság” „tudat” , konkrét „kifejezések”, amik generálják az eseményeket, dolgokat), amik természeti istenségek lehetnek, városi vagy gondviselő istenségek más emberi agglomerációknak, nemzeti istenségek, kulturális hősöknek és félisteneknek, rokonság ősei és elődei. A szent elbeszélések ezekről az istenségekről a kínai mitológiába van kódolva.
Buddhizmus
A buddhizmus (仏教 Bukkyō) elsőként a 6. században jelent meg Japánban, 538-ban találkoztak vele egy koreai tartományban. A tartomány (Baekje) királya a japán uralkodónak küldött egy képet a Buddháról és pár szútrát. Heves ellentéteket váltott ki, de végül 587-ben elfogadta a japán bíróság. Ebben az időben nagyon sok koreai és barbár vándorolt be az országba. Továbbá a kínai kultúra is nagy benyomást tett az országra. A Buddhizmus segítségével az állam megerősítette hatalmát a birodalom és az északi határlakók felett. Arisztokraták Narában kezdtek buddhista templomokat építtetni, majd később a mai Kiotó városában. A hat buddhista irányzat Narában szilárdult meg, amit ma együtt a narai buddhizmusnak hívunk. Amikor a főváros Heian lett még több irányzat érkezett Kínából, mint például a ma is népszerű singon, tendai és a buddhizmus ezoterikus irányzata, amely hasonlít a tibeti vadzsrajána buddhizmusra.
Még több irányzat érkezett, amikor a sógunátus hatalomhoz jutott a 12. században, és a főváros Kamakurába költözött. A legismertebb az újonnan érkezők közül a zen, amely hamarosan a legnépszerűbb irányzattá vált. Két zen iskola épült, a rinzai és a szótó, majd 1661-ben megalapult az óbaku is. A Meidzsi-restauráció korában (1868) a központi hatalmat megerősítették, az államot modernizálták. A sintó vallás lett újra az államvallás, és elrendelték, hogy a kisebb irányzatok szűnjenek meg. A cél a buddhizmus kiirtása volt. Manapság a Tiszta Föld buddhizmus a legelterjedtebb, ami a Kamakura korban érkezett. Amida Buddhát helyezi előnybe, az embert a halála után Amida Buddha a „Tiszta Földre” vezeti, majd a Nirvánába. A vallás vonzotta az egyszerű embereket és a kereskedőket. Miután Honen, a Tiszta föld japán vezetője meghalt az irányzat két iskolára bomlott: jódo súra, és a szabadabb jódo sinsúra. Egy másik gyakori formája a buddhizmusnak a nicsiren buddhizmus, amelyet a 13. században alapította Nicsiren, aki szerint a Lótusz szútra a legfontosabb szútra. Az irányzat főbb képviselő szektái: nicsiren su, nicsiren sósu és világi szervezetek, mint Rissó Kósei Kai és szoka gakkai. Egy 2007-es felmérés alapján 315 659 buddhista szerzetes van Japánban.
Baháizmus
A Baháhit Japánban 1875-ben jelent meg elsőnek, köszönhetően. Az első megtért személy Kanichi Yamamoto volt, aki Honolulun élt, 1902-ben vette fel a vallást. A második Saichiro Fujita volt. Az első hívő Japán földön Kikutaro Fukuta volt 1915-ben. Majdnem egy évszázaddal később 2005-ben, a Association of Religion Data Archives 15.700 hívőt regisztrált.
Taoizmus
Taoizmus Kínából ered a 7. és 8. századból továbbá többé-kevésbé befolyásolta a japán spirituális létet. A taoista gyakorlatok a shintoba lettek belefoglalva és a taoizmus volt a forrása az ezoterikus és misztikus vallásoknak Onmyödön, Sugendön és Köshinen. A taoizmusnak kínai alap/bennszülött vallás révén közös gyökerei vannak a shintoval, bár a taoizmus inkább hermetikus, amíg a shinto sámánisztikus. A taoizmus hatása japánban kevésbé meghatározó, mint a neo konfucianizmusé. Manapság intézményes kínai taoizmus jelen van az országban templomok formájában, a Seitenkyü 1995-ben lett alapítva.
Konfucianizmus
A konfucianizmus az Edo korszakban érkezett Kínából, és kifejlődött egy előkelő vallássá, a mai napig befolyásolva a japán társadalom működését. A konfuciánus filozófia fő karaktere a humanizmus és a racionalizmus, a hit hogy a világ megérthető emberi értelemmel, így létrehozható a harmonikus kapcsolat személy és a világ között. A Neo-Konfucianizmus racionalitása teljes ellentétben állt a Zen Buddhizmus miszticizmusával. A Buddhizmussal szemben a neokonfucianizmus hitt abban, hogy létezik a valóság és az megérthető az ember számára, még akkor is, ha a valóság minden konfuciánus iskolában mást jelentett. Társadalmi szempontból hierarchikusan épül fel a filozófia szerint, központjában a gyermeki áhítat áll. Ez megteremtette az Edo korszakban a társadalmi rétegződést, ami addig nem volt. Szétválasztotta a japán társadalmat négy fő osztályra: szamurájok, földművesek, kézművesek, kereskedők. A szamurájok voltak a leglelkesebb olvasói és tanítói a Konfucianizmus tanoknak, számos Konfuciánus akadémiát hoztak létre.
Kereszténység
1549-ben egy Jezsuita misszió által ismerkedtek meg a Japánok a kereszténységgel. Ebben az évben augusztus 15-én a három jezsuita Xavéri Szent Ferenc, Cosme de Torres és Juan Fernández Kagosimába érkeztek. Portugál kereskedőket már ismerték Kagosimában, a helyi daimjó üdvözölte őket, ugyanis a hajójukon puskaport szállítottak. Anidzsiró, japán hívő segített a jezsuitáknak megérteni a japán kultúrát, és ő fordította le az első katekizmust. A misszionáriusok sikeresen térítettek meg sok embert Kjúsún, köztük parasztok, volt Buddhista szerzetesek és katonák is voltak. 1559-ben Kiotó lett a céljuk. A következő évben már 9 templom volt, és a keresztény közösség gyorsan, megállás nélkül nőtt 1560-ig. 1569-re már 30.000 keresztény és 40 templom volt. Miután sikerült egy helyi előkeltőt megtéríteni Kjúsún, tömeges keresztelés kezdődött, és a keresztények száma 100.000-re nőtt. Azokon a területeken, ahol a helyi urak keresztények voltak, a nem keresztényeknek is el kellett fogadniuk a kereszténységet. Buddhista szentélyeket vagy átalakították templommá vagy lerombolták. A 16. század végén ferences misszionáriusok érkeztek Kiotóba, annak ellenére, hogy Tojotomi Hidejosi tilalmat adott ki. 1597-ben Hidejosi kivégzett huszonhat ferencest Nagaszakiban figyelmeztetésként. Tokugava Iejasu és az utódai még több rendelettel próbálták érvényesíteni a kereszténység tilalmát, leginkább a Simbara Felkelés után 1630-ban. Sok keresztény folytatta a vallásgyakorlást csak titokban. 1873-ban a Meidzsi-restauráció után a tilalmat feloldották és ismét szabad volt a vallásgyakorlás. Protestáns misszionáriusok térítettek Japánban, a második világháború után fokozottabban, de sose voltak olyan sikeresek, mint Koreában. Ma a keresztények számát egy és három millió közé teszik Japánban, legtöbbjük az ország nyugati részén élnek. Nagaszaki prefektúrában van a legtöbb keresztény, 1996-ban nagyjából a népesség 5,1%-a volt az. 2007-s felmérés alapján 32.036 keresztény pap van Japánban. Mégis az utóbbi évszázadban nagyon népszerű lett a keresztény kultúra (keresztény esküvők, Valentin-nap, karácsony).
Iszlám
Az iszlámot Japánban leginkább csak Ázsia más területeiről bevándorló emberek gyakorolják. 2008-ban Keiko Sakurai felmérése alapján a muszlimok 80-90% külföldi születésű bevándorló Indonéziából, Pakisztánból, Bangladesből, Iránból. A becslések szerint a muszlim bevándorlók száma 70.000-10.000, míg a japán muszlimok száma 1000-10.000 között mozog.
Zsidó vallás
A judaizmust körülbelül 2000 zsidó gyakorolja Japánban. Mikor Japán megnyílt a világ felé 1853-ban, külföldről több zsidó vándorolt be. Jokohamában 1861-ben települt le az első zsidó. A zsidó népesség az 1950-es évekig nőtt, leginkább Európából és Közel-Keletről vándoroltak be. Tokióban és Kobéban voltak a legnagyobb közösségek. A második világháború alatt Japán rengeteg európai zsidónak jelentett menedéket. Chiune Sugihara, japán diplomata megtagadva parancsát 6000 beutazási vízumot állított ki a zsidók számára. A háború után sokan kivándoroltak az országból, akik maradtak összeházasodtak a helyiekkel és beolvadtak a japán társadalomba.
