Tórshavn utazás

Hát ez nem csak a nagysikerű fantasy film szüleménye? – kérdezheti a város címerét vizsgáló érdeklődő. Thor, a villámlás és mennydörgés óészaki istenének keze, benne a legendás, csak a féktelen erejű isten által mozdítható, bumeráng módjára visszarepülő kalapács, a Mjölnir. Már csak az ausztrál Chris Hemsworth női szíveket sűrűn dobogtató mosolya és igen szerencsés fizikuma hiányozna a hollywoodi érzethez… Helyette ott vannak az Atlanti-óceán hullámai. „Itt minden nő kelta eredetű, és minden férfi viking” - tartja a helyi szólás, ennek megfelelően egyértelmű, hogy a címer is a viking mondavilágban eredeztethető. Thor (Tór) kalapácsa nem csak a régészeti leletek ismétlődő motívuma, ma is szívesen használják medálként, díszítő motívumként.

Régészeti leletek és csekély számú írásos forrás is bizonyítja, hogy a szigetvilágot írországi térítő szerzetesek fedezték fel, az 500-as években (Szt. Brendan). Tórshavn helyszínének kiválasztása, környezetének belakása azonban a vikingek érdeme volt. Az észak-déli irányban 47 km hosszúságban elnyúló, töredezett lándzsahegy alakú Streymor-sziget (Áramlatok-szigete) déli oldala itt a legvédettebb, a tőle 5 km távolságra, keletre lévő Nólsoy-sziget „viharvédő falainak” köszönhetően. A Faereyinga saga (Feröeriek históriája) szerint Széphajú Harald, az első norvég király zsarnokoskodásai elől menekülve Grimúr Kamban lankskipjei (angolul long ship, vagyis hosszúhajó) elhagyták az addig ismert vizeket, a végtelen Atlanti-óceánon nyugatra indultak, majd ide vetődtek. A langskipek nagyszerűen konstruált, kétsoros evezős-vitorlások voltak, középen elegendő raktérrel, a hullámokat „átvágó”, azokon nem hánykolódó haladási „modorral”. A két legismertebb hosszúhajó típus a skeid és a drekkar; ezekkel a tökéletesen épített járművekkel (és a vikingek közismert, félelmet nem ismerő természetével) elérhetőek voltak a fagyos óceánok távoli pontjai is. Tórshavn földjéből 825 környékéről kerültek ki a legrégebbi skandináv (óészaki) stílusú tárgyak, tehát Széphajú Harald király korát (872-930) 50 évvel megelőzve értek ide az első vikingek. Az Izlandon a XII. sz. végén íródott Faereyinga saga így kicsit „fiatalított” Grimúr Kamban korán. A szigetek lakosai által ma is honalapítóként tiszteltjarl-ról (ebből származik az angol earl, vagyis gróf szó) csak annyit tudni bizonyosan, hogy norvég származású volt, de kelta rokonsággal és birtokkal is rendelkezett a mai Skóciához tartozó Shetland- vagy Külső-Hebridák szigetein. Kinézetét, jellemét 1.200 év homálya, távolsága fedi, legendabeli elűzőjéről, Széphajú Harald királyról is csak modern kori, elképzelt portrék készültek / készülnek.

Tór isten kikötője két évszázadon át a ting/Løgting (angolul Law Thing, vagyis joggyűlés) helyszíne volt. Lakatlan hely, senki földje (a törvény kimondás földje), ahová ellentéteiket félretéve, fegyvertelenül érkeztek a klánok képviselői. A joggyűlés félszigete, teljes nevén Føroya løgting kifejezésből alakult ki a Tinganes név, ami a mai belvárost jelöli. Tinganes partjára lépve egy viking harcos sem viselhetett fegyvert, senki sem élvezhetett helyzeti, vagy erőfölényből származó előnyt, és az itt hozott szóbeli törvényeket mindenkinek be kellett tartania. A ting az óészaki világ három joggyűlésének (a Man szigeti Tinwald és az izlandi Tingvellir) az egyike volt, s ezzel az emberiség történetének egyik legősibb „parlamentje”. A 900-as években a törvényeket szóban jegyezték meg, nem írták le, s a becslések szerint 4.000 lakos életét szabályozták (akik kb. 60.000 juh tulajdonosai voltak). A törvények egyike szerint Tinganesen senki sem telepedhetett le, az örökkön a senki földje, a törvény kimondás földje kellett maradjon.

A klánok, jarlok és harcosok egymás közötti vitáit a hólmganga „intézménye” segítségével oldották meg, igen gyorsan és hatékonyan. Egy arra kijelölt helyszínen, előzetes megállapodás alapján, szemtanúk előtt, harci baltával a kézben küzdöttek meg a vitázó felek, amíg a győztes agyoncsapta alulmaradt kihívóját. A hólmganga során nyert igazság Odin akarata volt, nem számított gyilkosságnak.

A 900-as évek második felétől egyre több, az egyes országok földrajzi határait átlépő, sőt számos különböző nyelvet is egybeolvasztó viking birodalom megszületésének lehetünk szemtanúi. A legismertebb skandináv birodalomépítő Villásszakállú Svend dán uralkodó fia, II. (Nagy) Knut Svensson (994-1035) volt. Keresztény hitre tért (de Géza fejedelemhez hasonlóan gyakorolta a régi hitét is), kiterjedt diplomácia kapcsolattal rendelkezett minden európai keresztény udvar felé, flottájára és viking harcosaira támaszkodva meghódította Angliát, Norvégiát, s vazallusává tette Skóciát, sőt névleg a Feröer-szigeteket is. Nagy Knut, 4 ország királya, s megannyi terület legfőbb hűbérura idősebb napjait legszívesebben angliai fővárosában, Winchesterben töltötte, de langskipjei uralták az Atlanti-óceánt, s annak minden északi melléktengerének vizeit. Nyilvánvalóvá vált, hogy a távoli Feröert előbb–utóbb végleg magába olvasztja majd valamelyik nagynépességű skandináv erőközpont.

Tróndur í Gøtu jarl 960 körül született, Feröer egyik legbefolyásosabb klánja vezetőjeként. Odinban hitt, egész életében a Valhallába készült, s mindenben a régi világhoz, illetve szigetei függetlenségéhez ragaszkodott. Legfőbb ellenfele, Sigmundur Brestisson a keresztény hitre tért és Olaf Tryggvasson király norvégiai udvarában járt (s annak vazallusává vált) helyi főúr volt. Kettejük harca máig élő legenda. Kettejük vélhető meggyőződése máig élő vita alapja. Kettejük feltételezhető személyisége máig élő inspirációs forrás – mindkét megközelítésben. Hagyomány vagy haladás. Az ősök tisztelete vagy az új elfogadása. Elzárkózó függetlenség vagy hasznot hozó csatlakozás. Igen fontos vagy–ok ezek a mai Feröeren is.

Kr. u. 1000-ben (Vajk, I. István magyar királlyá koronázásának évében), Sigmundur Brestisson és katonái egy éjszakai rajtaütés során elfoglalták Tróndur í Gøtulonghouseát (hosszú viking rönkház). A jarl választhatott a keresztény hitre térés vagy lefejezése között. A praktikus viking az előbbit választotta, de csak azért, hogy 5 évvel később, amikor alkalom nyílott rá, visszavágjon. Ellenfele 1005-ben bekövetkezett halála után Tróndur í Gøtu még 30 évig élt. Ismerte a kereszténységet, de ragaszkodott még a régi hitéhez is. Családja továbbra is a szigetek legbefolyásosabb klánja maradt. Néhai ellenfelének veje, Leif Ossursson csak Tróndur 1035-ben bekövetkezett halála után „vetemedett arra”, hogy a szigeteket Magnús Óláfsson (Magnus the Good) norvég király védelmébe ajánlja.

Mi tagadás, a Tinganes ugyanebben az évben vásártérré alakult, ahol a kereskedés szabályait immár Bergenből (Norvégia) irányították. Megkezdődött Tór isten kikötőjének norvég, majd Hanza- szövetségi korszaka.