Egyiptom ókori művészet

• Óbirodalom: Kr. e. 2 635 – 2 155
• I. Átmeneti kor: Kr. e. 2 155 – 2 040
• Középbirodalom: Kr. e. 2 040 – 1 785
• II. Átmeneti kor: Kr. e. 1 785 – 1 552
• Újbirodalom: Kr. e. 1 552 – 1 070
• III. Átmeneti kor: Kr. e. 1 070 – 712
• Kései kor: Kr. e. 712  – 332
• Görög-római kor: Kr. e. 332 – Kr. u. 395

Tipp: az ókori Egyiptom történelmében való elmerüléshez jó szívvel ajánljuk Kákosy László kiváló munkáját, A Ré fiait.

• Istenek: az egyiptomiak számos istenséget tisztelték, akiket ember és állatalakban is ábrázoltak. Érdekesség, hogy ezeket az istenségekhez társított állatokat a valóságban is tisztelték – ilyen például a pávián, a macska vagy a szkarabeusz. Gyakori az isteni ábrázolásnál a Nap és a Hold feltüntetése.
• Fáraók: mivel a fáraók az istenektől származtatták hatalmukat és magukat is isteni eredetűnek tartották, ezért isteni tulajdonságokkal felékesítve jelenítették meg őket a korabeli művészek. A fáraók jellegzetes ábrázolása szerint mindegyikükön van paróka, tolldíszes korona, díszes gallér és hosszú szakáll.
• Temetkezés és halállal kapcsolatos szertartások: az egyiptomiak hittek abban, hogy a lélek a test halála után tovább él, és fontosnak tartották, hogy a halál után segítsék a lelket az útján. A számos ilyen témájú ábrázolás éppen ezt az utat segíti. A lélek útjának egyengetésén kívül kiemelt szerepet kapott a test tartósítása is: erre a célra szolgált a mumifikálás. Anubiszt gyakran látni ezeken a képeken, ő ugyanis a 'bebalzsamozó', az 'istenek orvosa'. Az ábrázolások mellett általában szövegek is olvashatók – ilyen formában maradt meg például az Egyiptomi Halottak Könyve, ami átfogó képet nyújt az ókori egyiptomiak túlvilághitéről. Bevezetésként ajánljuk Barry Kemp magyar nyelven is elérhető könyvét.
• Hétköznapi élet: az ókori Egyiptom mindennapjait ismerhetjük meg, amikor a különböző munkákat, zenészeket, táncosokat és szertartásokat ábrázoló műveket tanulmányozzuk. A hétköznapi jeleneteken az akkori viselet is megjelenik: a férfiak ágyékkötőt, a nők pedig hosszú ingruhát (kalaszíriszt) hordtak. Az előkelők ékszereket, vállgallért, fejdíszeket és bőrszandált, ünnepekkor parókát is hordtak.

A masztabák négy falú, lapos tetejű sírépítmények, amelyeket az Óbirodalom idején építettek. Alatta volt a sírkamra és az ide vezető akna, benne pedig egy áldozati kápolna és a szerdábnak nevezett, teljesen befalazott szoba, amelyben a halott életnagyságú szobra állt. A szerdáb falán csak egy apró lyuk volt, hogy a halott lelke a szoborból nézhesse az áldozati kápolnában zajló szertartást.

A piramisok a fáraók mészkőből épült óriási sírhelyei, amelyek közül az elsőt Dzsószer fáraó építésze, Imhotep tervezte. Ez az első piramis még lépcsős alakú volt, és az egyiptomi Szakkarában tekinthető meg. Az legismertebb piramis típusa, a gúla-alakú piramis aztán ebből alakult ki Kr.e. 2 600 környékén: ezeket láthatjuk a Gízai-fennsíkon, Kairóban. A három nagy gízai piramis nagysági sorrendben a legmagasabbtól: Kheopsz, Khephrén és Mükerinosz. A piramisokon belül több kamra, járat és terem található. Érdekesség, hogy a három piramis úgy pontosan úgy helyezkedik el, mint az Orion csillagképen az Orion-öv – erről az elméletről bővebben Robert Bauval és Adrian Gilbert Az Orion-rejtély című könyvében olvashatunk, aztán vagy egyetértünk vele vagy sem. Fontos tudnivaló, hogy a piramis nem önmagában álló építmény, hanem egy óriási nekropolisz egy része, ahová többek között tartozik még a halotti bárka, az előkelők sírjai és különböző templomok is.

A sziklasírok nem meglepő módon sziklák mélyébe vájt sírok – ezek tulajdonképpen egészen mélyen fekvő termek, ahová viszonylag tágas folyosók vezetnek le a felszínről. A falakon számos ábrázolás és szöveg látható-olvasható. A Luxornál fekvő Királyok Völgye ilyen sziklasírok helye.

A templomok kialakítására szintén különös gondot fordítottak a fáraók korában: ezeket az építményeket is az örökkévalóságnak szánták – és sikerrel is jártak, hiszen több ezer évvel később élünk mi most, és még mindig gyönyörködhetünk számos ókori egyiptomi templomban. A személyes kedvencünk a Karnaki Templom, ami talán még a piramisoknál is nagyobb élményt jelent. Kétféle templom létezett az ókori Egyiptomban:
 

1. A túlvilági élet templomai a halál utáni szertartások helyszínei voltak.
2. A kultusztemplomok pedig az istenek tiszteletére szolgáltak. Itt az adott istenség szobrai találhatók, számos oszlop, és az áldozat elvégzéséhez szükséges hely – ugyanis az ókori egyiptomiak rendszeresen áldoztak az isteneiknek. A templom előtt mindig volt felvonulási útvonal vagy szent út, amely a templomba vezetett, és amelyet szent állatok szobrai szegélyeztek.

• főleg embereket és emberi vagy állati testben lévő istenségeket, illetve szent állatokat ábrázoltak,
• előre néznek a szobrok,
• tekintetük ünnepélyes, tartásuk egyenes,
• szimmetrikusság jellemzi a szobrokat,
• olykor óriási méretűek a szobrok, amelyek az ábrázolt istenség vagy uralkodó nagyságát voltak hivatottak kifejezni. A nagy méretű szobrok jellemzője az elnagyoltság a kisebb szobrok aprólékos kidolgozottságához képest,
• a szobrok anyagánál is megjelenik a tartósság kérdése: a kevésbé fontos szobrok fából és mészkőből készültek, míg a fáraó- és istenségszobrok kemény kőből, például gránitból, márványból vagy alabástromból. Bizonyos szobrokat sziklába faragtak,
• az ábrázolt személyhez kötődő jelképek és hieroglifák is szerepelnek a legtöbb szobron,
• a szobrokat színezték is,
• testtartás tekintetében az ülő szobroknál a kéz a térden pihen vagy összefonva van a mellkason; álló alakoknál pedig jellegzetesség a bal láb kinyújtása és az, hogy előrelépésnél mindkét talp teljesen a földön van,
• természetesen nem csak egész alakos szobrok készültek, gyakori például a mellszobor is,
• a fiatalabb vagy kisebb rangú embereket akár jelentősen kisebb méretben ábrázolták, mint a rangosabb szereplőket,
• az Újbirodalomig az idealizáltabb ábrázolás volt az elterjedt, de ekkortól a realistább megjelenítés terjedt el,
• a múmia alakú szobrok neve: usebtik,
• a domborművek neve: releifek, amelyek készülhettek kőből vagy fémből.

• Jellemzője, hogy a művészek nem használtak árnyékolást és színátmeneteket,
• a hátteret egységesre festették,
• nem törekedtek arra, hogy egységes nézőpontból fessenek meg egy adott jelenetet,
• és arra sem, hogy a távolabb lévő alakokat kisebbnek-halványabbnak ábrázoljanak.
• A hatalommal összefüggött az ábrázolt személyek mérete a képen.
• A művészek főleg oldalnézetből festették az alakokat, amelyeknek azonban néhány részletéhez elölnézetet használtak.
• A teret és az időt sorokkal elkülönítve érzékeltették: az alsó sorban lévő események hozzánk közelebb és/vagy korábban történnek, mint a felsőbb sorokban lévők.

Forrás: Imrehné Sebestyén Margit: A képzelet világa 1. Rajz és vizuális kultúra, Apáczai, Celldömölk, 2009