Legnagyobb látványossága a Lovagvár, amelynek őrtornyát a 15. században építették, és ahonnan pazar kitálás nyílik a városra. A legideálisabb időpont egy sétára alkonyatkor adódik, ekkor egészen varázslatos a pálmafák, a hangulatos utcák és a tenger látványa, miközben a jázmin illata úszik a levegőben. Mindenképp keressük azt a 2400 évesnek mondott platánfát, amelyet a legenda szerint maga Hippokratész ültetett. Az ókori agora környékén feltárásra került Héraklész temploma, egy Aphrodité-templom és több padlómozaik. A közelben találhatók az egykori színház romjai. A görög agora után érdemes meglátogatnunk a 26 szobás Casa Romanát, az egykori római kori épületeket. A Régészeti Múzeumban gazdag leletállományt fedezhetünk fel.
Aszklépion
Hippokratész a modern orvostudomány atyja, aki Kos szigetén született Kr. e. 460-ban, és a szigeten alapított orvosiskolát. Mesterségéről azt gondolta, hogy Aszklépiosztól, a gyógyítás istenétől tanulta. Hippokratész esküje máig minden orvosi eskü alapja, hatását aligha lehetne eltúlozni. Az Aszklépion a hippokratészi gyógyítás központja volt a szigeten, amely egyszerre szolgált iskolaként és orvosi rendelőként. Az épülethez tartozik több templom az ókori hagyományoknak megfelelően.
Kámári és a Paradise Beach
Kos szigetének legjobb strandjai Kámári környékén találhatók, amelyek közül a leghíresebb a Paradise Beach.
Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére. Részletek.