Híd a Kwai-folyón

Kanchanaburi - Híd a Kwai-folyón, Halálvasút

Fülünkben szól a dallam. A szövegére nem emlékszünk, ki tudja volt-e egyáltalán, de ez az egyik dallam, amit sosem felejtünk. Taram tarara-ram-ram-ram. Még azok is ismerik, akik nem olvasták Pierre Boulle regényét, és nem látták a belőle készült filmet. A legtöbben azért láttuk. A film főszereplői: a merev és hagyománykövető Nicholson ezredes (Alec Guiness), a laza és cinikus Shears (William Holden), valamint a japán ezredes, Saito (Sessue Hayakawa) és a konfliktus – ki az aki felépítené és ki az, aki lerombolná a hidat – a filmtörténelem részei lettek. A Kwai-folyó hídja maga is szimbólum, történelem. Pedig a szerkezet nem érdekesebb vagy bonyolultabb, mint az Északi Összekötő vasúti híd, egyszerű, jó iparosmunka, még ha embertelen körülmények között is épült, nincsenek rajta díszítések, nincs benne semmi különös. De a Halálvasút legendája ma is évente százezreket vonz ide.

Death Railway - Halálvonat

1942-ben járunk, Európában a német hadsereg tör előre az orosz sztyeppéken, szövetségeseik a japánok, ugyanakkor ellenállhatatlan erővel rohanták le a Maláj-félszigetet és Burmát, az ott állomásozó európai gyarmati erők pedig megszégyenítő vereséget szenvedtek. A Burma területén húzódó frontvonal kapcsolattartása a hátországgal komoly nehézségekbe ütközött. Japán nem tehetett mást, mint hogy vasútvonalat épít Thaiföld és Burma érintetlen dzsungelein keresztül. Ahhoz azonban, hogy ezt véghezvigyék, óriási erőfeszítésre volt szükség. A japánok az építésre a szövetséges hadifoglyokat használták fel. A vasútvonal mentén létesített munkatáborok felé utazó szövetséges hadifoglyoknak fogalmuk sem volt róla, hogy mi vár rájuk. Aztán embertelen körülmények közt dolgoztatták őket. Összesen több, mint negyedmilliónyian haltak meg az építkezések során. Emléküket ma temetők, emlékművek, és maga a vasútvonal őrzi, amit Thaiföldön máig használnak.