Ayutthaya, Ajutthaja, Phranakhonszi Ajutthaja Thaiföld
Ajutthaja az indiai Ajodhja városról, a Rámájana-beli Ráma szülőhelyéről kapta a nevét (vö. thai Ramakien). A phra királyi és nemesi cím, a nakhon egy jelentős várost vagy fővárost jelöl, a szri vagy szi pedig egy tiszteletet kifejező thai szócska, amely a hódolatot kifejező indiai szri kifejezésből ered.
A várost I. Ramathibodi sziámi király (másik nevén Uthong) alapította 1350-ben, aki a Lopburiban kitört himlőjárvány elől menekülve érkezett oda, és királysága fővárosának tette meg; birodalmát gyakran Ajutthaja királyságnak vagy Sziámnak nevezik. 1600-ra már 300 000-en lakhattak a városban, 1700-ra pedig elérhette a népesség az 1 000 000 főt, így a korabeli világ egyik legnagyobb városa lehetett. 1767-ben a burmai sereg pusztította el, így a királyság is összeomlott. Az egykori város romjai alkotják ma az Ajutthaja történelmi emlékparkot, amit nemzetközileg is UNESCO-s világörökségi helyszínként tartanak számon. A várost pár kilométerrel keletebbre alapították újra, s néha „Kelet Velencéjének” nevezik.
Ayutthaya, a thaiok második fővárosa egykor egy milliós nagyváros volt, fényes és gazdag. Európa fővárosaival vetekedő. Aztán az örök ellenség, a burmaiak pusztították el (a thaiok és burmaiak úgy vannak itt, mint Európában a németek és franciák – egy évezreden át háborúztak egymással). De ezt csak a könyvekből, feliratokból tudjuk, a romok, amiket látunk, időtlenek számunkra, lehetnek száz vagy ezer évesek. Mégis lenyűgözőek. A pusztulásukban is fenséges pagodák, Buddha-szobrok, templomok, a paloták romjai erről az ismeretlen, furcsa történelemről mesélnek. Gazdag királyokról, bölcs szerzetesekről, csatákról és végül vereségekről szólnak. Aztán persze megtudjuk, hogy a legrégibb emlékek nagyjából a mi Nagy Lajos királyunkkal egyidősek, Ayutthaya bukása pedig Mária Terézia uralkodásának idejére tehető.
A Vat Csaivatthanaram romjainak közepén egy kukoricacső alakú sztúpa, úgynevezett prang látható, amely a Khmer Birodalom hatását mutatja.
