"A szálloda botrányos volt. A és B épület volt, mi a B-ben helyezkedtünk el, ahol mem volt recepció egyáltalán, az épületben légkondi sem volt, csak a szobákban. Az ebédlőben nincs elég asztal, 2 alkalom is volt, hogy étterembe kellett mennünk, mert nem volt helyünk, 10x körbe sétáltunk helyért majd távoztunk. Az ételek nem voltak túl választékosak, szinte minden nap ugyanazt ettük, néha a köret változott. A sör amit felszolgáltak agyon volt vizezve, köze nem volt az eredetihez, amit a boltban vásároltál. A szobánk nagy csalódás volt. 1000 éves sárga foltos matrac, a bútorok és a tükrök abszolút nem voltak letakaritva, ujjlenyomatok és foltok mindenhol. Az állmennyezet borzasztóan nézett ki, helyenként el volt csúszva, nem is volt egyforma. A tetőtér miatt egy V alakú hasadás volt az erkélyen ahol rá láttál a tengerre. Bár a kilátás szép volt de ha ültél a kinti székeken nem láttál semmit. Állva is csak egy ember tudta megcsodálni a tengert. A legbotrányosabb a fürdő volt. Rettenetesen rondán lett kifugázva, amit le se takarítottak. A zuhanykabinnak az oldala már elkezdett rohadni, olyan jól le csempézték, hogy csak az egyik ajtót lehetett kinyitni. A légkondi bár működött, de több óra kellett mire lehűtötte a szobát, mert az erkély ajtónál kb. 1,5 cm-es sáv volt, amin jött be a meleg + közvetlen az erkély ajtó mellett volt a légkondi kivezető gépe, ami amellett hogy nyomta a meleget még hangos is volt, úgyhogy nem sokat tartozkodtunk az erkélyen. Ami még érdekes volt számunkra, azaz hogy a wifi-ért fizetni kell!!! 1/3/7 napos kártyákat lehetett váltani a recepción. A hét napos kártya 14 €-ba- került EGY KÉSZÜLÉKRE!!! Ami egy vicc!!! Az említettek miatt semmilyen szolgáltatást nem akartunk igénybe venni a szállodában, és igyekeztünk minél kevesebb időt ott tölteni. Nyilván nem azért megy nyaralni az ember hogy a szállodában töltse az egész idejét, de azért egy igényes környezetre igényt tart. Az árát tekintve teljesen túl van árazva. Hogy a rosszak mellett valami jót is mondjak, augusztus 22-én volt a születésnapom és a személyzet a szobánoba hozott egy gyümölcs kosarat és egy üveg bort. A takarítók mindig cserélték az ágyneműt és törölközőket, azok legalább tiszták voltak. Illetve a tengerpart nagyon tiszta volt és igényes, kényelmes napozó ágyalkal. A recepción kb 2 ember beszélt angolul, ami számomra felfoghatatlan. Soha többet nem szeretnénk ide visszatérni. "Részletes értékelés megtekintése
"Sajnos ez a szálloda nem volt 5 csillag,maximum 3. Az első szobát amit kaptunk azt nem fogadtuk el, le volt szakadva a mosdókagyló alatti szekrény. A második szoba sem volt a legjobb,de már nem akartunk másikat kérni. Sajnos voltak csótányok is,szóltunk,hogy hozzanak sprayt és fújják körbe a szobát.Nem volt a legjobb választás First Class hotel. "Részletes értékelés megtekintése