Hurghada olajfolt és olajszivárgás - Ma reggel olvastuk a hírt, hogy Hurghada partjai mellett olajszivárgást észleltek, ami már napok óta tart. Mi múlt héten hétfőn tértünk haza Hurghadából, akkor még semmit nem láttunk, de most összegyűjtöttük az eddig elérhető infókat.

A hírek szerint több napig szivárgott az olaj a Hurghada városától északra elhelyezkedő Dzsebel al-Zejt olajfúró platformból. A téma azért különösen kényes, mert a Mexikói-öbölben az elmúlt hetekben a történelem egyik legnagyobb környezeti katasztrófáját szintén egy olajszivárgás okozza, de az nagyságrendekkel nagyobb méretű szivárgás és a probléma továbbra is fennáll - ellenben a hurghadai olaj szivárgásával. Az MTI hírei szerint ugyanis a problémát már múlt héten csütörtökön észlelték és nagyon hamar el is fojtották az olajszivárgást és az egyiptomi kormányszóvivő, Magdi Radi azt nyilatkozta, hogy a pánik elkerülése miatt nem hozták eddig nyilvánosságra a hurghadai olajszivárgást. Az olajfoltot Szuezből jelentették és a kiterjedéséről azt mondják, hogy becslések szerint 20-160 kilométeres lehet. Szakértők és az egyiptomi kormány szerint ez a szennyezés minimális, és Hurghada partjain csak kis mértékben jelentkezik, ezért könnyen tisztítható. A következő napokban tehát észlelhető a probléma Hurghadán, ezzel jó, ha tisztában van mindenki, aki most utazik Hurghadába - de napok kérdése, és teljesen megtisztítják magát a partot és a vizet is a hurghadai hotelek partszakaszainál, így ha július-augusztusban tervezünk hurghadai nyaralást, akkor már nem kerül ránk más olaj a napolajon kívül a legnagyobb valószínűség szerint.
Ellenben a Hurghada Környezet- és Természetvédelmi Ügynökség (HEPCA) arra hívja fel a figyelmet, hogy bár a nyaralók kényelmét nem érinti az olajfolt, mert az intézkedések valóban gyorsak és hatékonyak, de a Vörös-tenger csodálatos élővilágát károsíthatja a vízbe került olaj és a hurghadai partszakasszal ellentétben a korallokat és a környező szigeteket, elsősorban a Tavíla-szigetet, nem lesz könnyű megtisztítani. Ez természetesen a búvároknak is rossz hír, de igyekszünk több infót megtudni ma a tényleges károkról és arról, hogy mennyire érzékelhető a probléma a napi kihajózások alkalmával egy búvárhajóról.
FRISS HÍREK 2010. június 23.
Ma beszéltünk egy hurghadai búvárbázis vezetőjével. Arról kérdeztük, hogy mit tapasztalt az olajszivárgásból: "Mi eddig semmilyen olajfoltot nem láttunk, csak az interneten olvastunk róla. De most érkezett vissza a hajó, megnéztem mindenkit és senkin nem volt olaj."- számolt be a tapasztalatairól telefonon. Úgy tűnik tehát, hogy az olajfolt eltüntetésére tett kísérletek sikeresek, még a tengerrel szoros viszonyt ápoló búvárok számára is.
Hurghadai utazással kapcsolatos általános információ: (1) 785 8492, info@divehardtours.com vagy divehardtours.com.

.jpg)
.jpg)



.jpg)
