Kairói utazás - Kairói tartózkodásunk utolsó előtti napján a Kopt Kairó felfedezésére indultunk. Az izgalmas látnivalók sokaságán túl két praktikus előnye is van a városnézésnek Kopt Kairó területén. Az egyik, hogy metróval jól megközelíthető a hely, a másik pedig, hogy minden érdekesség egy kupacon van, közvetlenül a metróállomásnál, 1 km-es körzeten belül.
Mi tehát a belvárosból indultunk metróval: ahogy már írtuk is, 1 egyiptomi fontba kerül egy útra a jegy, amit meg kell őriznünk az utazás végéig, mert nemcsak a beléptető kapuk működnek ezzel elektronikusan, hanem a kiléptető kapuk is. A kairói metró tiszta és rendezett, így kellemes volt az a körülbelül 10 perces utazás, mire elértünk Mari Girgis állomásra. Magunk sem gondoltuk volna, hogy csak kilépünk a metróból, és szinte belebotlunk egyből az összes látványosságba, de így történt, nem túloztak az útikönyvek.

Kopt Múzeum
Először a Kairó egyik leggyönyörűbb házában lévő Kopt Múzeumba mentünk, mivel régi vágyam volt ellátogatni ide. Itt van ugyanis kiállítva a Nag Hammadi-kódex néhány lapja, amiből én a szakdolgozatomat írtam, és már nagyon kíváncsi voltam erre élőben is. Hát nem csalódtam. A Kopt Múzeumba a belépőjegy 50 egyiptomi font fejenként, és itt is le kell adni a fényképezőgépeket és kamerákat a bejáratnál.

Az épület valóban csodálatos, szívesen elfogadnám úgy életem hátralévő részére. Egyedül annyit módosítanék, hogy lehetne a tengerparton, és kevesebb lenne benne a műtárgy :-) A Kopt Múzeumot 1910-ben alapította Marcus Simaica pasa. Az épületet nemrég újították fel, aminek eredményeként valóban méltó bemutatásra kerülnek az itteni leletek. Mindegyik műtárgy megkapja a megfelelő elrendezést, mindegyikhez normális leíró szöveg van, tematizálva láthatuk őket. Nincs az a raktár-érzésünk, mint az Egyiptomi Múzeumban. Talán egyszer majd az is ilyen lesz. Megtekinthetünk különböző szobrokat, festményeket, ikonokat, textileket, fafaragásokat, fémből készült eszközöket és kéziratokat - összesen több, mint 15 ezer kiállítási tárgyat. A Nag Hammadi-kódexből csak néhány lapot láthatunk a múzeum tárgyai között, a többi oldal a múzeumhoz tartozó könyvtárban található, ahová speciális engedéllyel mehetnek be a terület kutatói. Mivel nekünk nem volt speciális engedélyünk, ezért megelégedtünk azzal a néhány oldallal. A múzeumból kifelé jövet betérhetünk egy ajándékboltba, ahol többek között képeslapokat vagy a múzeum tárgyait bemutató könyvet is vehetünk.
Függőtemplom
A Kopt Múzeumban eltöltött másfél óra után átsétáltunk a híres Függőtemplomba, amit Kairó legszebb keresztény templomaként tartanak számon. A séta közben tűnt fel igazán, hogy mekkora a nyugalom és a csend ebben a városrészben. Míg néhány kilométerrel odébb állandóan dudálnak, rengeteg az autó, és elképesztően sokan vannak az utcán - addig itt alig lézeng néhány ember, szinte nem is láttunk egy kocsit sem, és minden olyan békés volt. Mintha nem is Kairó lenne.

A 7. században épült Függőtemplom egy Máriának szentelt templom, ahová a belépés ingyenes. A Függőtemplom a nevét onnan kapta, hogy egy római kori erőd, a Babilon Erőd két tornyára épült, mintegy kifüggesztve a két torony közé. Ennek az erődnek a romjai egyébként megtekinthetők a Kopt Múzeum kertjében. A templomhoz egy mozaikokkal kirakott előtéren át lehet eljutni, majd 29 lépcső következik a bejárathoz. A fafaragásokkal gazdagon díszített belső rész két különlegessége a 11. századból származó szószék és a 110 darab ikon, amelyek közül a legrégebbi a 8. századból maradt ránk. Érdekesség, hogy a Függőtemplom oszlopai mind fehér színűek, kivéve egyet, ami fekete - ez Júdást jelképezi. A templom előterében egyébként vásárolható szuvenír, és meglepő módon itt nem jellemző a Kairóban tapasztalható "á, turista vagy, Neked hússzor annyiba kerül"-mentalitás. Szóval válogassunk, és hozzunk nyugodtan haza egy szentképet vagy rózsafüzért. Még akkor is, ha nem vagyunk hívők.
Még több látnivaló a kopt negyedben
A Függőtemplom meglátogatása után szétnéztünk a környéken, mivel rengeteg templom van itt: a Szent Merkúriusz templom, a Szent Szűz templom, a Szent Mária templom, Szent Ménász templom, a Szent Barbara templom és a Szent György templom. Utóbbi talán a leglátványosabb; 1904-ben építették újra egy tűzeset után. Egyébként a metrómegálló neve, a Mari Girgis, Szent Györgyöt jelent. Kiemelkedően fontos templom még a kopt negyedben a 4. századi Szent Szergiusz és Bacchus templom, mert a templom belsejéből nyílik egy lejáró egy barlangba, ahol a koptok hite szerint Mária, József és Jézus rejtőzött Egyiptomban Heródes elől. Emiatt ezt a helyet a koptok a legszentebb helyeik között tartják számon. Erről meg is győződhettünk, amikor ott jártunk, mivel a templom minden sarkában, gyakorlatilag az összes szentkép előtt imádkozott valaki nagyon elmélyülten. A kopt negyed felfedezése már csak azért is hangulatos, mert a felszín a római kor óta, tehát nagyjából ezeknek a templomoknak az építése óta mintegy 6 méterrel emelkedett, és a legtöbb templom egy kis lejárón át közelíthető meg, ami lejjebb visz minket néhány méterrel. Aztán ezen a részen a szűk utcácskákon bolyonghatunk. Tényleg jó kis kaland. A kopt negyedben tett látogatásunkat egy finom ebéddel zártuk a metrómegállótól nem messze egy kerthelyiségben. Kebabot ettünk, desszertnek pedig gyümölcsöt. Az árból itt már alkudni kellett, és ezt tanácsoljuk mindenkinek, aki Kairóban (sőt, egész Egyiptomban bárhol) sokallja a számlát, hiszen itt nincsenek kőbe vésett árak. Ezután visszametróztunk a belvárosba, ahonnan felkerekedtünk autóval a piramisokhoz.
A Kopt Kairó megismeréséhez egy egész szép honlap: http://www.coptic-cairo.com/index.html.
Érdekli egy kairói utazás? Megnézné Ön is a csodálatos a kopt templomokat vagy a Kopt Múzeumot? Böngéssze át akciós kairói utazás ajánlatainkat, és foglalja le utazását már most!
Related posts:
- Egyiptom * Kairói utazás 5. Kairói utazás - Kairóba szinte mindenki a piramisok miatt megy....
- Egyiptom * Kairói utazás 3. Kairói utazás - Az Iszlám Kairó városrész felfedezésére 1 napot szántunk,...
- Egyiptomi utazás * Kairó 2. Egyiptomi utazás - Kairó felfedezésére indultunk tehát a városba érkezésünk...
- Egyiptom utazás Egyiptom utazás Mint ahogyan november végén hírt adtunk a december...
- Egyiptomi utazás * Kairó 1. Egyiptomi utazás - Az életre szóló élmények ellenére Kairó nem...
Related posts brought to you by Yet Another Related Posts Plugin.
